Crystalia 1. rész~

Ültem a vezetőfülkében a kutyusommal, Yoru-val az ölemben, és gondolkodtam. Robotpilóta, még szerencse, különben már rég belecsapódtam volna egy nagyobb meteorba vagy egy törpebolygóba. A tegnapi nap jutott eszembe. Egy elesett faluban fosztogattam. Persze az űrhajómat több kilométerre onnan leraktam, nem akartam hogy ha esetleg mások is járnának ott, megtalálják Yoru-t. Éppen az egyik ház romjai között kutakodtam, amikor lépteket hallottam. Megijedtem, de nem vettem elő a fegyverem, csak bebújtam a romok közé. Egy nő és egy férfi. Hamar elmentek. Miután már nem láttam őket, előmásztam és tovább fosztottam, elvégre nekik már úgy is mindegy. Nem sokat találtam, de talán kettőnknek elég ez. Hamarosan eléggé gyenge leszek, napok óta nem ettem semmit hogy a drága kutyámnak jusson. Ő az egyetlen élőlény akit szeretek, és nekem már csak ő van. Ha elveszíteném, abba belehalnék.
- Lakott bolygóhoz közeledünk – zökkentett ki a beépített robot a gondolatmenetből.
- Elég közel vagyunk a leszálláshoz? – kérdeztem még mindig a kutyámat simogatva.
- Célpont bemérése. 10 perc a leszállásig – válaszolt a ki nem mondott parancsomra. Leszálltunk egy lakatlanabb helyen. Egy tanya. Nos, talán lesz valami hasznos. Berontottam a házba. Egy idős pár volt bent. A férfi egyből felállt és fegyvert rántott mire elővettem a késem és leszúrtam. Pillanatokon belül elvérzett.
- Kérlek, ne bánts! Bármit megteszek és odaadok csak ne bánts! – könyörgött a nő. Vicces és idegesítő egyben. Vicces az, hogy azt hiszi ha könyörög és odaadja amit akarok, akkor életben hagyom, de idegesítő hogy idős kora ellenére milyen kurvásan nyávog.
- Hmm, rendben. Akkor most hozza szépen ide az összes élelmiszert és az összes fegyvert, beleértve a konyhakéseket is, ami itt található – mondtam. Az asszony bólintott majd elsietett. Hogy miért magázom? Menekült vagyok, nem pedig tuskó. Körülbelül 10 perc múlva visszatért minden dologgal amit kértem. Igazából sajnálom szegényt. Aranyos kis nénike. – Sajnálom, de nem hagyhatok élve szemtanúkat, ha véletlen eljárna a maga szája, egyből az egész galaxisban mindenhol engem keresnének. Tényleg, őszintén sajnálom – hajtottam le egy kicsit a fejem mivel magasabb vagyok nála, és egy pisztollyal fejbelőttem, hogy ha már megölöm ne szenvedjen. Igen, mindig is ez volt az én bajom, túl hamar megsajnálom az embereket… Találtam 3 nagyon nagy táskát. Az egyikbe ez pár ruhát pakoltam, a másodikba a fegyvereket és a harmadikba élelmiszereket. Épp hogy behúztam a harmadik táska cipzárját, megszólalt a riasztó. Basszus! Takartam az arcom ahogy tudtam és kirohantam az űrhajóba. Felraktam a táskákat és beszálltam. Az ajtó becsukódott és azonnal elhagytuk a bolygót.

Debora 2.rész ~

Reggel a megszokott időben keltem, s az étkezőbe vonultam. Még mindenki aludt, csak az éjjeli őrök rótták a folyosókat. Nem foglalkozva semmivel, elővettem egy nagy flakon energializálót. A közös zuhanyzót célba vettem, s miután levetkőztem a ruháimat a mosó ládába hajítottam, zuhany alá lépve a forró folyadékot hagytam, hogy végigfolyjon a testemen. Bal kézzel megtámasztottam magam a csempén s fejem lehajtva hunytam be a szemeimet s mély lélegzet vételekkel embereltem magam. Azért "szeretek" ilyenkor fent lenni, mert még a férfiak nem kelnek fel, így nyugodtan tudom végezni a dolgaimat. Egy óra áztatás után eszméltem magamhoz, hogy ideje lenne elmenni felöltözni.

A csapokat elzárva tekertem magam köré egy törölközőt mikor beléptek az újoncok, rám meredve néhányan elvörösödtek. Arcom rezzenéstelen s mentem feléjük, ők viszont nagyot nyeltek és arrébb álltak.
-B-bocsánat...-makogta az aki elöl jött. Megálltam mellette se rá néztem, magas szemüveges srác, haja fekete, szemei a Soratai "emberekhez" hasonlóan neki is zöld. Teste nem túlságosan kigyúrt, viszont elég szálkás. Szemeimet elfordítva róla indultam el újra mikor megcsapta valami a fülemet.
-Lenéz a kis ribanc!-nevetett egy másik, alacsonyabb fiú akinek szőkés haja és enyhén kékes szemei voltak.
-Az a kis ribanc a felettesed! S ha nem fogod vissza kitépi a szíved és a kezedbe adja!-kiabált rá Buck. Szám sarka enyhe mosolyba húzódott viszont hamar el is tűnt, szobámba mentem és felvettem a szokásos felszerelésemet. Fekete trikóm és a fekete passzos nadrághoz a magassarkú csizmát és hozzá illő bőr kabátot. Hajam már megszáradt, így kifésülve mentem vissza az étkezőbe. Már szállingózni kezdtek befele az emberek, s az étkező is kinyílt. Mára nincs tervbe véve egy bolygó sem ahová el kellene utazni, így ma a Soratai városokat ellenőrizzük, emiatt kell elhagynunk a bázist. Én teljesen feleslegesnek tartom, hogy én és Sebastian kilépjünk a szobánkból, de a parancs az parancs! Tálcámmal a szokásos asztalomhoz mentem, ahol már Sebastian elfoglalta a helyét.
-Más programunk lesz Debora.-szólalt meg meg sem várva, hogy kényelembe helyezzem magam.
-Mi?-böktem oda neki érdeklődés nélkül.
-Tripton-i tolvajok járják a bolygókat és minél nagyobb zsákmány reményében túrják fel az emberek otthonait, bankokat és üzleteket fosztanak ki.-dőlt hátra higgadtan.
-Hmm.-nyugtáztam a hallottakat és bólintottam egyet. Rendszerint ennyivel zárom le az információ áradatot amit felém irányít, nála még meg is tehetem, mert elfogadja, de Gray-nél?! Egyszer a tőrömmel nyisszantanám el a torkát, amit szerintem sokan megköszönnének, irritálja a népet a folyamatos locsogása. A kissé őrült nevetés és lelkesedés amit hozzá társít, na attól viszont félnek. Emlegetett szamárként jelent meg az étkező túlsó felében, s rohanva jött felénk, lelkesedését semmi nem tudja letörni és hűséges!
-Jó reggelt!-vigyorgott mindenkire mikor ledobta magát és a tálcáját mellénk-Melyik bolygót pusztítjuk el ma?-nézett rám.
-Remélem a tiédet...-mondtam unott hangon, mire csak felnevetett. Enyhén hisztérikus nevetése betöltötte az étkező egész légkörét és tompán víz hangzott az akusztika miatt.
-A Primadon szövetségese a Sorata-nak. Túl sokat segíthetünk nektek ahhoz, hogy elpusztítsatok minket.-húzta ki magát.
-Nem!-mondta Sebastian rám se nézve, pedig pont most akartam ránézni, hogy ad-e rá engedélyt.
-Csak egy kicsit?-billentettem oldalra a fejemet. Végig mérte a vörös hajú őrültet maga mellett, s rám nézett.
-Bármennyire csábító, sajnos nem engedélyez hetem még azt sem, hogy őt megkínozd!-vont vállat.
-Hé!-háborodott fel, mire mind a ketten felnevettünk. Az étkezést gyorsan befejeztük, a szokásoshoz híven elszórakoztak.

A fegyver raktárban állva pakoltam magamra a tőröket és sugár fegyvereket.
-Nem pusztítjuk el a bolygót...-nyúlt a bombákért Gray, mire megforgattam a szemeimet és odadobtam neki. Kifordulva elvettem még egy távcsövest és bevártam a többieket.

Debora 1.rész~

Sosem reméltem, hogy lesz egy ember a Földön akiben valaha is megbízhatok. S a lelkem sok millió év után olyan kemény páncéllal vette magát körbe, hogy lehetetlenség megtörni. Nincsenek érzelmek, nincs sem fájdalom, sem szenvedés. Azt hittem hogy ez örökké eltarthat. Nem lesz lelkiismeret s végezhetem rendesen a munkámat, amire neveltek és megbíztak. Nem érezte szükségét, hogy bízzon, s elfedte már a homály azt az apró foltot ami valaha reményt nyújtott és nyújthatott volna. De érzem, belül érzem, hogy ez így nincs jól! A hibákat amiket elkövettem, az életek amiket kioltottam, a vér mi a kezemhez tapadt, ezek mind-mind nem megbocsátható vétkek. Mi lesz velem ha ezzel egyszer s mindenkorra majd el kell számolnom?!

Nyugodt léptekkel haladtam végig a hullákkal teli, szétrombolt falu romjai között. Gyermeki és felnőtt testek hevertek szanaszét, az elszenesedett húsuk bűze és a tűz füstje keveredett a levegővel, átjárta a ruhám minden apró milliméterét. A föld homokban és hamuban gazdagon morzsolódott a cipőm talpa alatt. Halk nyögő hangot hallva álltam meg, s néztem a hang irányába, lassú, megfontolt lépésekkel mentem a forrásához, s guggoltam le egy szenvedő nőhöz. Sárga teste vörös vére miatt maszatosan, piros szemekkel nézett fel rám.
-Segítsen...-lehelte remegő ajkakkal.
-Miért tenném?-döntöttem oldalra a fejem,s lélektelen tekintettel néztem rá. Értetlenül fintorodott el a fájdalomtól, arcáról egy éppen kiserkenő vércseppet érintettem meg jobb kezemmel, s szétdörzsöltem két ujjamon. Megint felállva tekintettem vissza rá a földre, ő pedig vissza rám.
-Debora! Találtál valamit?-kérdezte Sebastian mély hangon.
-Semmit!-fordítottam el a fejem az alig élő testtől.
-Akkor menjünk!-szólt. Némán bólintva mentem utána, vissza a járműhöz. A fekete gép, sok bolygó között járt már, rajta pedig én is. Beültem a székembe és becsatoltam az övemet,s megint csak elvesztem a gondolataim tengerében.

A Naurinok békés lények, viszont túl okosak hogy hagyjuk őket érvényesülni ebben az évezredben. Biztosak vagyunk benne hogy egyszer fel fognak lázadni a mi rendszerünk ellen és többé nem a Sorata-k fogják uralni a csillagrendszer nagy részét. Nem gondolom hogy képesek lennének vért ontani azért hogy elérjék a céljaikat, viszont maguk mellé tudnának állítani bárkit.

-Min jár az eszed?-rántott vissza a gondolataimból két kíváncsi szempár előttem.
-Mássz ki az arcomból.-toltam el a zöld szemeket birtokló arcot.
-Addig tedd amit mond, amíg nem lövi el a lábad... Gray.-haladt el mellettünk Sebastian. Gray le nézve közénk, meglátta a kezemben lévő pisztolyt és hallottam ahogy egy hatalmasat nyelt.
-Nem tennél ilyet...-mondta.
-Próbáld ki!-nem szólt semmit rá, csak hátrébb lépett egyet. Felálltam és kimentem a hangárba. A cipőm sarka hangos kopogásán és a fémes vízhangon kívül csak egy ember cipőjének zaját lehet hallani. Az ajtó kinyílt előttem, én pedig a szobámba vonultam.

A szoba falai egyszerű fehéren világítottak a gyér fényben. Ablak nincs, a lámpa pedig enyhén sárgás fénnyel színezett meg mindent. Az ágy, egyszemélyes, kemény a matrac, a párna már ősrégi s emiatt a toll csomókban összeállt, a paplan vastag. Ez az egyetlen jó dolog van az ágyban, a paplan, vastag és hosszú, huzatai már kopottak, de még enyhén látszik rajtuk a fekete szín amit eredetileg képviseltek. Nincs túl sok felszerelés ezen a szálláson, az ágyon kívül egy éjjeliszekrény és azon egy lámpa foglalta a helyet. A fegyvereknek egy széf volt fent tartva, annak pedig csak én ismertem a kódjait, amiket havonta cserélgettem.

Elnyúlva az ágyon bámultam a plafonon lévő repedéseket és a pókok szőtte hálót. Nem túl sok időt töltök itt, így eléggé el van hanyagolva a szállásom.