Crystalia 1. rész~

Ültem a vezetőfülkében a kutyusommal, Yoru-val az ölemben, és gondolkodtam. Robotpilóta, még szerencse, különben már rég belecsapódtam volna egy nagyobb meteorba vagy egy törpebolygóba. A tegnapi nap jutott eszembe. Egy elesett faluban fosztogattam. Persze az űrhajómat több kilométerre onnan leraktam, nem akartam hogy ha esetleg mások is járnának ott, megtalálják Yoru-t. Éppen az egyik ház romjai között kutakodtam, amikor lépteket hallottam. Megijedtem, de nem vettem elő a fegyverem, csak bebújtam a romok közé. Egy nő és egy férfi. Hamar elmentek. Miután már nem láttam őket, előmásztam és tovább fosztottam, elvégre nekik már úgy is mindegy. Nem sokat találtam, de talán kettőnknek elég ez. Hamarosan eléggé gyenge leszek, napok óta nem ettem semmit hogy a drága kutyámnak jusson. Ő az egyetlen élőlény akit szeretek, és nekem már csak ő van. Ha elveszíteném, abba belehalnék.
- Lakott bolygóhoz közeledünk – zökkentett ki a beépített robot a gondolatmenetből.
- Elég közel vagyunk a leszálláshoz? – kérdeztem még mindig a kutyámat simogatva.
- Célpont bemérése. 10 perc a leszállásig – válaszolt a ki nem mondott parancsomra. Leszálltunk egy lakatlanabb helyen. Egy tanya. Nos, talán lesz valami hasznos. Berontottam a házba. Egy idős pár volt bent. A férfi egyből felállt és fegyvert rántott mire elővettem a késem és leszúrtam. Pillanatokon belül elvérzett.
- Kérlek, ne bánts! Bármit megteszek és odaadok csak ne bánts! – könyörgött a nő. Vicces és idegesítő egyben. Vicces az, hogy azt hiszi ha könyörög és odaadja amit akarok, akkor életben hagyom, de idegesítő hogy idős kora ellenére milyen kurvásan nyávog.
- Hmm, rendben. Akkor most hozza szépen ide az összes élelmiszert és az összes fegyvert, beleértve a konyhakéseket is, ami itt található – mondtam. Az asszony bólintott majd elsietett. Hogy miért magázom? Menekült vagyok, nem pedig tuskó. Körülbelül 10 perc múlva visszatért minden dologgal amit kértem. Igazából sajnálom szegényt. Aranyos kis nénike. – Sajnálom, de nem hagyhatok élve szemtanúkat, ha véletlen eljárna a maga szája, egyből az egész galaxisban mindenhol engem keresnének. Tényleg, őszintén sajnálom – hajtottam le egy kicsit a fejem mivel magasabb vagyok nála, és egy pisztollyal fejbelőttem, hogy ha már megölöm ne szenvedjen. Igen, mindig is ez volt az én bajom, túl hamar megsajnálom az embereket… Találtam 3 nagyon nagy táskát. Az egyikbe ez pár ruhát pakoltam, a másodikba a fegyvereket és a harmadikba élelmiszereket. Épp hogy behúztam a harmadik táska cipzárját, megszólalt a riasztó. Basszus! Takartam az arcom ahogy tudtam és kirohantam az űrhajóba. Felraktam a táskákat és beszálltam. Az ajtó becsukódott és azonnal elhagytuk a bolygót.